Dávid, Erik, Levente, Matyi és Róbert rajzai a királyról és az udvari bolondról, aki becsapta a tudóst. Köszönjük szépen.
Minden rajznak nagyon örülünk, küldjetek még! Rajzaitokat erre a postacímre várjuk: Bogdán Zsolt, 400023 Cluj-Napoca, Teatrul Maghiar de Stat, str. Emil Isac 26-28. A borítékra írjátok rá: Mesesarok.

»» A tudós négy kérdését itt hallgathatjátok meg »»

A király – Matyi (7 éves) rajza

Az udvari bolond – Dávid (6 éves) rajza

Róbert (6 éves) rajza

Az udvaribolond – Erik (6 éves) rajza

Az udvari bolond és a király – Levente (7 éves) rajza

Letölthető :: Akisbadmarak.mp3 »

Messze-messze, a hegyek között, egy kis faluban élt a kis Badmarak. A tibetiek nyelvén az ő neve azt jelenti, hogy rubin. Szép volt a neve a fiúnak, de mert a mesében ti mindig az igazságot keresitek, meg kell mondanom, hogy nem sokra ment vele. A falu legszegényebb embere badmarak édesapja volt. Nőtt a kisfiú – bár az apja és az anyja azt szerette volna, ha mindig kisfiú marad –, de eljött az ideje, hogy az ottani szokás szerint letegye szép becenevét, s olyat válasszon, amit egész életében használni fog. »»

Letölthető :: Afrikainépmese.mp3 »

Élt egyszer egy kisfiú. Ügyesebb, okosabb volt a legügyesebb, legokosabb pajtásánál. Egyébként is más volt, mint a többiek, mert alighogy megszületett, mindjárt tudott járni, beszélni, foga nőtt, haja nőtt: egyszóval erőre is, észre is olyan volt, mint akár egy erős, eszes férfi. Ekkoriban történt, hogy Niamiénak, az istennek, különös ötlete támadt. Elhatározta, hogy megtudja, ki a legokosabb a földön.

Fogott egy csuprot, nagy lyukat ütött a fenekén, majd a lyukas csuporral a kezében földre szállt.

– Majd meglátom – mondta magában – ki válaszol a legokosabban, ha arra kérem, hogy hozzon nekem vizet a lyukas csuporban! »»

Letölthető :: Mátyásésaterhesszekér.mp3 »

Vándorolt Mátyás király, mikor már nagy király volt, városról-falura, maga szemével látni, maga fülével hallani. Egyszer a vándorlásban elfáradt az országúton, és felkérezkedett egy szegény paraszt szekerére. A szekéren a búzáját vitte őrletni a szegény parasztember. Felvette jó szívvel a vándort a szegény paraszt. Megy a szekér csendesen, és egyszercsak szembekocog egy hatlovas fényes hintó, abban ül egy büszke báró. A kocsisa rákiabál a szegény parasztra:

– Térj ki, paraszt!

De az a rongyos vándor, aki a zsákon kucorgott, azt mondta a parasztnak:

– Ne térjen ki, atyámfia!

El is vette a gyeplőt a szegény paraszttól, megállította a szekeret, hogy a paraszt ki ne térhessen.

– Mi lesz, hé? Nem hallottad, hogy térj ki?!

Már a kocsis emeli az ostort, hogy majd a nyaka közé suhint a parasztnak. Hanem a vándor leugrik a szekérről, a báró elé áll, kigombolkozik. Hát a báró majd leesett az ülésről! Ott van előtte aranyos ruhában Mátyás király:

– Először is megparancsolom, fogjatok ki két lovat, és fogjátok a szegény ember két rossz gebéje elébe! Elbírja négy ló is ezt a hintót.

A bárónak is le kellett szállani, segíteni a paraszt szekere elé fogni a két gyönyörű paripát »»

Elindult a Szűz Mária
Nagy sírással,nagy zúgással.

Hogy keresse ja szent fiját
Elétanált zsidólejányt.

“Jó napot is zsidólejány”.
“Szét szerencse Szűz Mária”.

“Nem láttad-e szent fijam?”
“Nem tudom én,nem láttam én”.

Tovább indul Szűz Mária,
Elétanál Betlehembe.

“Jónapot is Betlen ember,
Szép szerencse Szűz Mária”.

“Nem láttad-e ja szent fijam?”
“Milyen színű ja szent fijad?”

“Milyen színű ja szent fijam?”
Arany fogú,geszteny hajú”.

Erigy,erigy Szűz Mária,
Erigy,erigy hamarjába.

Most korozzák ja szent fejét,
Most szegezik ja szent kezét.

Most bárdolják szent oldalát,
Piros vérit lecsurgatják.”

Síratlak szűntelen:

Jaj édes Méhemnek
drágo édes Gyűmölcső,
én szegin Arvo feiemnek,
tsak égy reminsége.

Jai iai ki nem szánnál,
latvan ily esetedet,
kőnyves szemmel ki nem sirná
látvan szent Testedet,

…

Koronad mast tővis
szent kezeidben clavis,
szent nyákadon űtis csapas,
vagyon de nem Claris.

Oh Drago szűlőttem
artottlan édes Jesus,
mi bűnt tettél hogy fan fűggesz
szelid kegyes Chirstus,

Most édes italod
méreg eczettel téllyes,
minden tagód sok kinokkál
latom igen terhes.

Az bűnös Adamnok
es Évának vitkiért,
hurczultottál csabdoztattál,
végre áldoztattál,

…

Gyazbon őltőzének
minden féle állotok,
sirát az náp ohait az főld
sirnak az Cséllagok,

Siratlak szűntelen
en is keserves szévél,
reád nizvin téged szánlok
könyves szemeimmel,

Szannyotok meg engem,
erdők szép vióláim,
keserűlőn az hegyeknek,
Zugó Csátornai,

…

Amen

Letölthető :: Pulykaésaveréb.mp3 »

Nagy garral, felfuvalkodva
jár az udvaron a pulyka.
Összegagyog tarkát-barkát,
kiterjeszti szárnyát-farkát,
aztán magát illegeti-billegeti,
s méreg eszi,
mert senki föl nem veszi.

De egy veréb a sövényre száll,
majd víg kedvvel elébe áll,
és borsot tör orra alá,
csiripolva így szól hozzá:

– Biz azt kend hiába fújja,
szebb a páva, mint a pulyka!

…

Letölthető :: Háromjótanács.mp3

Egy kisfiú ment az erdőn át, és fogott egy csalogányt.

– No – gondolta – Megsütöm ezt a csalogányt, és megeszem!

A csalogány azonban kérlelni kezdte:

– Ne egyél meg, barátocskám! Velem úgysem laknál jól. Bocsáss szabadon, és cserébe adok neked három jótanácsot!
– Jól van – válaszolta a fiú – Ha valóban jótanácsokat adsz, elengedlek.
– Figyelj hát rám. Az első tanácsom: ne akarj olyat, ami nincs. A második: ne sajnáld azt, ami nem tér vissza. És a harmadik: ne higyj a hazug szónak.
– Ezt jól mondtad – örvendezett a kisfiú – Szabadon engedlek, röpülj!

A csalogány felszállott egy fa csúcsára, és gondolkozni kezdett:

– Vajon megfogadja-e a fiú a tanácsaimat?

Lejjebb szállt egy ágacskára, és így szólt:

– Milyen ostoba is vagy te, hallod! Ha tudnád, milyen kavics van a nyelvem alatt, nem engedtél volna el semmiféle jótanácsért! Nem akármiféle kavics az: drágakő, akkora, mint egy dió, és úgy ragyog, mint az aranyló napocska. Ha a tiéd lehetne, te volnál a leggazdagabb ember a falutokban, de az egész világon is!

Ahogy meghallotta ezt a kisfiú, a bosszúságtól majdhogy sírva fakadt…

Letölthető :: Indiábanholéjjel.mp3

Indiában, hol éjjel a vadak
zöld szeme cikkan át a dzsungelen, -
mikor dédapa is kicsi volt még,
élt egy nagy fejedelem.

Parancsot adott, büszkét, szigorút:
“Fogjon mindenki szerszámot! Oda,
hol a lombzenére táncot lejt a hold,
épüljön hétszáz ékes palota!”

Hétszáz ékes palota közé
kincstárat vasból rakatott
s a napot akarta ráveretni,
mint óriás, tüzes lakatot.

Hiába szörnyedt el a nép
s kérlelték vének és papok:
“Ami égi, ne hozd a földre!”
A kapu pántja kérte a napot.

Feszült létra a felhő szélihez.
Megbillent az; a létra leszakadt.
Fogtak sasokat könnyü szekérbe.
A hámot szétszedték dalos madarak.

S míg sürgött irtózva, serénykedett
a dolgos népek megdöbbent zöme,
kisült a vetés, kigyult a város;
kicsordult a nap lángos özöne.

Mint a zuhatag, hullt alá a tûz.
Állva száradt el a fejedelem.
S a hétszáz palota helyét elfoglalta
az őserdő egy hűvös éjjelen.

1934-1935 [?]

Letölthető :: Szetyepotya.mp3

Lusta fiú, de nagyon,
Szetyepotya Péter.
Mire szája kinyílik,
jéghideg az étel.

Reggelenként nem lehet
ágyból kivakarni,
ablak alatt neveti
Viktor, Pali, Karcsi.

Iskolában ásítoz,
nagykapu a szája.
“Bárcsak megtörténne egyszer,
hogy ne jönne el a reggel,
hogy ne kelne föl a nap!” –
gondolja magába.

Gondol egyet a nap is:
“Hallod–e, te lomha!
Legyen ahogy akarod,
holnap ágyban maradok!”
– s úgy lett, ahogy mondta.

Azt álmodja Peti: másnap
ül a vetett ágyban.
Jaj, mi történt?
Szörnyű fagy van,
nem véd már a vattapaplan,
fogvacogava talpra pattan:
“Jaj, lefagy a lábam!”

Fut a tűzhöz: “Égj, te láng!” –
így könyörög néki.
De a tűz is elaludt,
majd bolond lesz égni.

“Elment apa, anya rég,
kiflim se találom!
Elaludt a péklegény
a sütőlapáton.

A platánfa lefeküdt,
hát ez már gyalázat!
Szemre húzva fedelük
hortyognak a házak.”

Szalad Peti egy szál ingben
megkeresni Karcsit:
alszik villany, alszik járda,
alszik felhő, kismadárka,
alszik autó meg a busz,
alszik postás, kalauz,
alszik ág, és alszik ég,
alszik, alszik, al…szik.

Feketénél feketébb
– fekete az éjjel.
“Hát te alszol a padon,
Szetyepotya Péter?”

Nincs most másnap, Petike,
és a nap se fekete,
füled fogja tanító,
vállad fogja Karcsi.
“Rángathatjuk ide-oda,
alszik ez a Szetyepotya,
Szetyepotyát nem lehet
padból kivakarni!”

No de végül nehezen
talpra rázzák, így ni!
Fogadkozik Szetyepotya
“Nem alszom el soha-soha,
jaj, de jó, hogy süt a nap,
jaj, de jó a kifli!”

Letölthető :: A pók.mp3

Réges-régen, öreg időkben, szép tavasszal, sugaras nyáron esett olyan szégyen, olyan nyomorúság. Szúnyogok kikeltek, bögölyök születtek embert csípni, meleg vért szívni. Született egy hasas pók. Igen vitéz híre volt! Hát ez a pók nekilátott, sodort, font egy széles hálót, kifeszítette futtában, legyek, szúnyogok útjába. Arra röppent egy legyecske. A mi pókunk csak ezt leste! Hálójába kerítette, nekiállt, ütötte-verte, nyomorgatta, fojtogatta. Könyörgött a legyecske:

– Ne üss engem, ne üss engem, pók bátyám, ne veszíts el, pók bátyám, sírnak szegény árváim, udvarokban röpdösnek, lompos kuvaszt csípdesnek!